Google, az alkalmazottak Utópiája

Luxus körülmények között dolgozhatnak a legnépszerűbb internetes keresőmotort kifejlesztő cég, a Google munkatársai. Számos irodájukban hasonló munkakörülményeket biztosítanak, de a leglátványosabb talán a New York-ban lévő iroda szolgáltatásai. A hatalmas épületkomplexumot az ott dolgozók "Utópiának" nevezik, élveznek ott dolgozni. Ami nem csoda, hiszen a saját étteremmel, edzőteremmel, játékteremmel, uszodával, sportpályákkal, autómosóval, hálószobákkal és még sok egyéb kényelmi dologgal felszerelt iroda ideális feltételeket biztosít az alkalmazottak számára. Saját orvosok, masszőrök, fodrászok, stb. dolgoznak még ott, akik mindent megtesznek azért, hogy a fejlesztők jól érezzék magukat a munkahelyükön. Az NBC News alábbi videója egy kis betekintést nyújt az ottani körülményekbe. Azt hiszem mindenki szívesen dolgozna egy ilyen helyen, én személy szerint haza sem járnék. A Fortune magazin tavalyi felmérése szerint egyébként pont a Google-nál a legjobb dolgozni az összes amerikai cég közül. Az idei felmérés után viszont már három másik vállalat is megelőzte a "keresőóriást", így ő csak a negyedik helyet érte el idén. Elképzelni sem tudom, milyen körülmények lehetnek azoknál a cégeknél, akik még a Google-t is megelőzték. Ott már lehet, hogy mindenkiért magánrepülő megy reggel és viszi haza este.

A Google kapcsán egyetlen dolgot nem tudtam felfogni és megérteni soha: Hogy lehet, hogy akármilyen kifejezés(ek)re a másodperc törtrésze alatt szinte minden fontosabb tartalmat megtalál a kereső az egész interneten? Az Adobe pdf-keresője sokkal hosszabb ideig keres egy szót csak egy húsz oldalas dokumentumban, mint a Google az egész világhálón. Eszméletlen bonyolult és "agyonoptimalizált" algoritmusokkal dolgozhat a keresőmotor. Aki tudja a választ, az ne tartsa magában...


Címkék: munka külföld informatika szakma állás

A bejegyzés trackback címe:

https://informatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr781009837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása