A képzésről

Véleményem szerint elhelyezkedésnél a nem megfelelő képzettség is probléma. Hazai viszonylatban ugyanis az informatikus képzés nem elég gyakorlatias. Bár próbálják egyre inkább gyakorlatorientálttá tenni, de ez elég lassú folyamat. Persze a szilárd elméleti alapok is szükségesek egy jó informatikus bázistudásához, de egy gyakorlatias kurzusból nem feltétlen lenne muszáj mindenáron elméleti dolgokat is számonkérni. Lehetne sokkal több programírás, projektkészítés, csapatmunka, stb. Vizsgán is lehetne számítógép előtti munka, hiszen ha valaki alkalmazni tudja a megtanultakat, akkor az elméleti hátteret is biztosan tudja, hiszen azt alkalmazza. Persze ez a nagy létszám miatt nehezen lenne megoldható, nem kevés gépet kellene biztosítani ehhez.

Másrészt amit tanítanak, azt elég felszínesen tanítják. Ez főleg az informatikai tárgyakra vonatkozik. A matematikában és a számítástudományban ugyanis valamilyen furcsa oknál fogva elég mélyen kivesézik a témákat, sokszor olyanokat kell megtanulni, amit még egy matek szakosnak sem. Pedig az informatikai szakokról kikerülő diplomások 80-90%-a szoftverfejlesztő lesz. Bár ez igen tág terület és éppen ezért nem lehet minden részletre kiterjedően oktatni, de valahogy nem vagyok benne biztos, hogy minden végzett hallgató képes lenne elkészíteni egy szoftvert elejétől a végéig (specifikáció, tervezés, implementáció, tesztelés). Nem túl előnyös, hogy ezt a cégeknél kell "megtanulni"...

Az egyetem elvárja, hogy a hallgató nagyon sok mindent autodidakta módon tanuljon meg önszorgalomból. Ez rendben is van, de vannak dolgok, amit nem lehet önállóan elsajátítani. Másrészt néha többszörösen többet várnak el az oktatók "otthoni munka" keretében, mint ami a normális lenne. Mert természetesen minden oktató azt hiszi, hogy csak az ő tárgya létezik és csak avval kell foglalkozni.

Szumma szummáron, a hazai informatikus képzésen biztos lehetne javítani...


Címkék: egyetem képzés informatikus

A bejegyzés trackback címe:

https://informatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr9996852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása