C# vagy Java?

Gondoltam írok egy újabb bejegyzést a programozási nyelvekről. A helyzet nem sokat változott az előző posthoz képest, a Tiobe júliusi felmérése szerint sem sokat módosult a rangsor. Persze ez rövid időintervallum alatt nem is igazán érzékelhető, hosszabb távon viszont jelentős változások mennek végbe a használt programozási nyelvek és technológiák területén. Azért írok most is, mert kicsit nagyobb rálátásom lett a nyelvekre. A nyár folyamán jobban beleástam (beleásom) magam a C nyelvcsaládba, azon belül is leginkább a C#-ba. Eddig szigorúan Java-s voltam, bár elpötyögtem C/C++/C#-ban is. Meg kell, hogy mondjam, a C# nyelv már jobban tetszik, mint a Java, pedig nagy Java-fanatikus voltam (és még azért vagyok is). A C++ nem tetszett a pont-pont-vesszőcske stílusa miatt, egyszerűen idegesített szavak helyett mindenféle kriksz-krakszokat írni. A C# viszont azt mondhatjuk, hogy a C++ és a Java egyvelege, nekem nagyon tetszik, ráadásul egy új és modern nyelv. Nagyon hasonló a Java-hoz (inkább, mint C++-hoz), talán ezért is tetszik annyira. A népszerűsége még nem olyan nagy, mint a C++-é vagy a Java-é, de rohamosan nő a C# programozók száma. A Windows alá fejlesztő cégek közül már rengeteg átállt az újabb nyelvre, ez a C++ népszerűségi vonalán látszik is. Bár az átállás nem egyszerű, rengeteg öreg-motoros C++-programozó van, aki életében nem programozott Java-ban és ezért nehéz lenne átállnia C#-ra, így marad inkább a jól bevált C++-nál. Persze C++-ban is meg lehet csinálni ugyanazt, mint C#-ban, nem kötelező az újabb és modernebb nyelvre váltani. Viszont szerintem sokkal átláthatóbb kódot lehet vele írni és sokkal "programozó-barátabb" a nyelv. A Java és a C népszerűsége már régóta stagnál, a Java valószínűleg a platform-függetlensége, a C pedig a gyorsasága (és főleg a rengeteg régi C programozó) miatt tarol még mindig. A C# viszont nagyon jön felfelé, leszorítva ezzel a C++ népszerűségét. Ráadásul a C# nyílt forráskódú változatáról is olvastam, állítólag már linux alatt is lehet C# programot futtatni. Egy nagyon feltörekvő nyelvcsaládról, a szkriptnyelvekről most nem írok, de ezek a nyelvek is eszméletlen módon terjednek a webes fejlesztések miatt (PHP, JavaScript, Perl, stb.), ezekre is érdemes odafigyelni. Azt hiszem nem is tudnék választani a C# és Java nyelvek közül, de egyáltalán nem gond, ha az ember nem csak és kizárólag egy nyelvre specializálódik. Az álláshirdetések 80%-ánál ezen két nyelv valamelyikét kell tudni, munka nélkül biztos nem marad, aki legalább az egyiket (vagy mindkettőt) mélyen ismeri és használja...


Címkék: munka informatika itthon állás szoftverfejlesztés

A bejegyzés trackback címe:

https://informatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr271207712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak_ugy 2009.10.12. 06:14:36

Üdv!
Jól tudod, Linuxon is van C#, a Mono project keretében. Ugyan nem tartanak ott, mint Windowson,(.Net 3.5) de nincsenek sokkal lemaradva(3.0)

programozo · http://informatikus.blog.hu/ 2009.10.14. 19:14:04

Igen, közben én is okosodtam ezzel kapcsolatban... :-)

mezeike 2010.01.22. 10:03:30

Sziasztok!

8-10 éves tapasztalttal C++ programozót keresek, akinek kisebb csapat vezetésében tapasztalta van.

Köszi

Mezeike
süti beállítások módosítása