Dilemma BSc után: munka vagy MSc?

A felvi.hu cikke ösztönzött arra, hogy én is írjak egy bejegyzést a témához. Nagyon sok véleményt hallottam és olvastam már azzal kapcsolatban, hogy az alapszintű diploma után vajon dolgozni éri-e meg elmenni avagy mesterszakon folytatni a tanulmányokat. Mindent összevetve azt mondanám, hogy inkább az utóbbi lehet az előnyös választás, tehát akinek van energiája, az semmiképp sem jár rosszul, ha egyetemi szinten is folytatja tanulmányait. Ezt oktatók és cégvezetők is alátámasztják, hiszen egy mesterszakot végzett hallgató "elvileg" többet tud, mint alapszakon végzett társa. Persze kérdés, hogy miből tud többet (hiszen ez sem elhanyagolható szempont). Azt például nem állíthatjuk, hogy egy informatikai mesterszakról kikerülő frissdiplomás biztosan tehetségesebb és jobb programozó, mint egy alapszakot végzett informatikus. Ugyanakkor a cégek mégis előnyben részesítik a mesterdiplomásokat, ráadásul a cégen belüli előrelépésük is könnyebb, mint mondjuk aki nem vagy csak bachelor végzettséggel rendelkezik. Sőt, sok egyetemen BSc-n még nincs is specializálódási lehetőség és szakirányt csak MSc-n tud választani a hallgató (többek között Szegeden is így van). Kontra lehet MSc ellen - amit már több helyen is olvastam -, hogy némely cégek jobban szeretnék saját maguk "specializálni" a frissdiplomást. Tény, hogy két év alatt valószínűleg többet megtanul az ember egy cégnél, mint az egyetemen. És most akkor elkezdhetnénk vitatkozni, hogy vajon melyik ér többet: két év szakmai tapasztalat vagy egy mesterdiploma? A kérdésre csak az idő szempontjából válaszolhatunk helyesen: rövid távon a gyakorlatszerzés, hosszú távon pedig mindenféleképp a mesterképzés elvégzése éri meg jobban...


Címkék: felsőoktatás egyetem informatika itthon bologna

A bejegyzés trackback címe:

https://informatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr651204081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stchez 2009.07.08. 11:35:01

Most végezetem osztatlan képzésben, és MSc van a diplomámba írva. Ennek kifejezetten örültem, és nem irigylem a bolgnai képzéseseket. Egyébként szakmai tapasztalat mindenképp kell. Én haramadéves korom óta dolgozom. Eleinte kooperatív képzés, negyedévtől pedig főállás. Nem volt egyszerű, de mindenképp megérte.
Látok sok olyan hallgatót, aki végigtolja az MSc-t, nem is rosszul, ezután pedig programozó tapasztalat híján felveszik tesztelőnek...
Azaz hajrá MSc, de tapasztalat nélkül senki se számítson csodára.

programozo · http://informatikus.blog.hu/ 2009.07.08. 12:15:33

@stchez: Grat a végzéshez! Főállásban hogy tudtál suli mellett dolgozni? Csak részmunkaidőben, nem? Mert ha legalább napi 8 órában dolgozik az ember egyetem mellett, akkor nem kevés évet csúszik szerintem...

stchez 2009.07.08. 12:28:35

@programozo: Főállás=napi 8 óra, kooperatív képzés=heti 20 óra.
Mint említettem a főállás nem volt túl egyszerű dolog suli mellett, de meg tudtam oldani. Nem is jártam be minden órámra, csak amire muszáj volt. És igen, 10 félév alatt sikerült befejezni a 10 féléves osztatlan képzést :)

stchez 2009.07.08. 12:32:28

@programozo: Köszi, persze egy kis rugalmasság nem árt a cég részéről, nem mindehol engednek el de.10-kor egy órára, mert Te egyetemre jársz :)

programozo · http://informatikus.blog.hu/ 2009.07.08. 12:36:02

Na, tudtam én, hogy azért nem teljesen lehetett megoldani, hogy napi 8 órában "elkerüld" az egyetemet. (=
Elég sok informatikai cégnél rugalmas a munkaidő azért, legtöbbször az a lényeg, h a munka határidőre el legyen végezve...

stchez 2009.07.08. 12:43:30

Amúgy csak arra akartam kilyukadni, hogy aki az MSc-t választja, az is mindenképp keressen vmi munkát. Nem egy félbehagyott Phd-s is dolgozik nálunk :)
Az hogy elugrok egy órára, és este kicsit tovább bent vagyok sztem az még 8 óra:P (Persze sosem voltam este tovább:D)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.06. 09:05:41

Sajnos csak most találtam erre a blogra, de azt gondolom a téma mindig is aktuális marad.
A következővel vitába szállnék:

"És most akkor elkezdhetnénk vitatkozni, hogy vajon melyik ér többet: két év szakmai tapasztalat vagy egy mesterdiploma? A kérdésre csak az idő szempontjából válaszolhatunk helyesen: rövid távon a gyakorlatszerzés, hosszú távon pedig mindenféleképp a mesterképzés elvégzése éri meg jobban..."

Igazából 2 dolgot nézek:
1. Ad-e az msc olyan használható tudást, amelyből később bármi is felhasználható. Nos, én programtervező informatikus bsc-t végeztem(előtte osztatlan képzésben voltam, onnan mentem át), és azt kell mondjam, a bsc sem ad semmilyen használható tudást. Az egy óriási blabla, hogy megtanít a tanulásra, nem, ez nem igaz, az önképző tanulás az informatikusoknál éppen az ellentéte annak, amit a felsőoktatásban elvárnak. Nézve a proginfó msc tantervét, ami használhatónak is tűnik, azt a fejlesztők 1%-a fogja talán valamikor használni, de akkor már úgyis újra kell tanulnia, mert baromira nem pályakezdőknek való témák.

2. Nézik-e, a munkáltatók? Először is, én olyan fejlesztői álláshirdetést még nem láttam, ahol le lenne írva, hogy msc kell. Másodszor, én 3 csoportba sorolom az álláshirdetéseket. Első csoport a multik. Ők elvárják, hogy meglegyen a felsőfokú informatikai végzettség, és talán előny bekerülésnél az msc, hiszen náluk van idő betanulni, így nem biztos, hogy a szakmai tudás az elsődleges. Második csoport a kis cégek, egyetemi kapcsolatok nélkül. Még a diplomát sem várják el, nem érdekli őket, az érdekli őket, hogy legyen gyakorlatod azon a területen, amire kellesz. Ha senior programozót keresnek, akkor annyi, hogy még több gyakorlat kell. A harmadik csoport az egyetemek körül létrejött kis fejlesztő cégek, na ők eleve a hallgatók között toboroznak elsősorban, de őket sem különösen érdekli, hogy csak bsc, vagy msc is van.

Tehát összefoglalva, szerintem az msc bizonyos életpálya esetén előnyös, de csak ritka esetben, minden más esetben 2 év(vagy 3 vagy 4, hisz nem mindenki végez időben...) munkatapasztalat hasznosabb. Az meg nyilvánvaló, hogy minél fiatalabb az ember, annál könnyebben megy az új dolgok elsajátítása, ezért szerintem ha az életben nem használjuk később, felesleges újabb adag analízist bevágni, sokkal többet ér a szakmai tapasztalat.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.06. 09:08:58

Ja, és hozzáteszem, a csoportosításom szerint az első csoport, a multik, ahol fejlesztőt keresnek, vidéken nem is léteznek, ez alól kivételt képeznek azok a cégek, amelyeknek nem a fejlesztés a profiljuk, hanem valami más, és a belső rendszerükben kell fejleszteni. De ilyen munkánál meg sokkal többet ér az azon a területen szerzett tapasztalat(pl. SAP), mint az msc.

Lord Serius 2012.03.19. 14:32:11

Először is, az első hozzászólónak a kommentjére reagálni, a tesztelő egyáltalán nem a legalja munka, sőt! Egyre inkább a minőségi szoftvernek az előállítása a cél, abban meg nagy szerepe van a tesztelőknek. Egy gyakorlott szoftvertesztelő sokkal többet kereshet, mint egy ugyanannyira gyakorlott programozó.
Személyes véleményem, hogy szerintem a legalja munka az, ha valakinek csak a kiszabott munkát kell lekódolnia.

bookmyface · http://hackerkepzes.hu/blog/ 2012.11.25. 23:28:10

elég nehéz döntés ez szerintem, hogy mennyire akarunk hosszú távra tervezni
süti beállítások módosítása