Egy informatikus hallgató blogja
    Informatika és felsőoktatás

Mint tudjuk, a felsőoktatásban hazánkat is elérte a bolognai folyamat, amiről már korábban írtam is egy bejegyzést. Ebben a postban azonban nem is túl lényeges, hogy a régi vagy az új rendszer szempontjából írok, ugyanis a szinteket nézve hasonló a kettő: eddig volt főiskolai (BA/BSc), egyetemi (MA/MSc) és doktori képzés (PhD), most pedig a zárójelekben lévő nevekkel azonosítják ezeket. A legfontosabb különbség, hogy egyetemi szintű diplomát már csak osztatlan képzésen (orvos, jogász, építész, stb.) lehet szerezni főiskolai (BA/BSc) végzettség nélkül.

A kérdés az, hogy melyik szinten álljunk meg?

Ez persze rengeteg mindentől függhet (a hallgató képességei, lehetőségei, háttere, stb.), de mégis meddig lehet érdemes küzdeni a "papírokért"? Az talán nem is kérdés, hogy egyetemi szintű végzettséget (MA vagy MSc) mindenképp megéri szerezni (persze ez szaktól is függ, nyilván egy kommunikáción nem biztos, hogy később megtérül, míg egy mérnöki vagy informatikai szak esetében biztosan), ugyanis a felmérések szerint az egyetemi végzettséggel rendelkezők 20-30 százalékkal is többet kereshetnek a főiskolát végzetteknél. Tehát a jelenlegi rendszer mesterképzése mindenféleképp javasolt, ráadásul azért is, mert több hírben is megjelent, hogy a cégek egyszerűen nem ismerik ezt az új felsőoktatási rendszert (nyilván, mert nincsnenek benne, és az ott dolgozók sem ebben a rendszerben végeztek) és nem bíznak abban, hogy egy bachelor diplomás teljes értékű munkaerő lehet. Ez nagyon sok komolyabb szak esetében így is van, hiszen az alapképzés tényleg csak az alapok elsajátítására elég. Egy informatikai alapszakos végzettséggel például talán rendszergazdának lehet elmenni, komolyabb fejlesztőnek nem nagyon. Ráadásul a későbbi előrelépési lehetőségek is korlátozottak egy főiskolai szintű diplomával. Tehát a továbbtanulást egyetemi szinten mindenkinek ajánlom...

A másik kérdés, hogy megéri-e doktori címet szerezni? Ez a kérdés persze már nyilván jóval kisebb réteget érint, hiszen akárki nem kerülhet be a doktori iskolákba, de tegyük fel, hogy egész sokaknak megfordul a fejében a neve előtti két betű megszerzésének lehetősége. Ez persze attól függ, hogy ki miért szeretne tudományos fokozatot szerezni. Ha valaki a felsőoktatásban szeretne maradni oktatóként, kutatóként, természetesen elengedhetetlen az ilyen szintű előképzettség. (Persze nem minden pozíció betöltéséhez kell doktori cím egy egyetemen, de a komolyabbakhoz azért igen.) Ha viszont valaki a munkaerőpiacon szeretne szerencsét próbálni egy doktori végzettséggel, akkor az nem biztos, hogy olyan sikerrel jár, mint amilyenre számít. (Felmérések szerint egyébként a végzett doktoranduszok 60-80 százaléka a felsőoktatásban marad.) A cégek ugyanis ilyen téren sem elég tájékozottak, nem sokan tudják, mit takar egy doktori képzés, ezért sokszor nem is honorálják eléggé a "két betűt". Kis cégek nem is szívesen alkalmazzák a "doktorokat" a túlképzettségük miatt, tehát mindenképp nagy, multinacionális cégeknél érdemes ilyen végzettséggel próbálkozni. A nagyobb vállalatoknál már zajlanak kutatómunkák is, könnyebben be lehet kapcsolódni. Persze nem árt, ha olyan területre megy az illető, amilyen területen kutatott. (Egy extrém példa: ha valaki számítástudományból doktorált és automatákkal foglalkozott, annak nem biztos, hogy megfizetik a doktori végzettségét egy olyan pozícióban, ahol mondjuk képfeldolgozási algoritmusokat kell optimalizálni.) Bár még így is azt mondom, hogy hosszú távon megéri doktorit csinálni, csak később lehet, hogy mobilabbnak kell lenni (lehet, hogy csak a fővárosban vagy külföldön talál valaki megfizetett állást). Azt azért ne gondolja senki, hogy a doktori után egyből kinevezik az illetőt igazgatónak valahol, ugyanúgy szüksége van szakmai tapasztalatra. A cégek ugyanis azt nem igazán veszik szakmai tapasztalatnak, hogy az egyetemen kutatott valaki (bár nyilván figyelembe veszik, de nem olyan súllyal, mint egy vállalati tapasztalatot). Persze az idő a "papírok" gyűjtögetése közben vészesen telik, azt is mérlegelni kell, hogy mikor szeretne az ember kilépni a munkaerőpiacra. Egy komolyabb doktori címet nem is igazán lehet 3 év alatt megcsinálni, 5-6 év is kellhet hozzá. Doktori után meg sokszor már közel van az ember a 30-hoz, mikor már más 10 éve dolgozik. Tehát nyilván sok mindenen el kell gondolkozni ilyen döntések tekintetében, de 20-30 éves távlatban előregondolkozva még egy doktorit is megéri megcsinálni. Persze lehet, hogy el lesz "csúszva" egy kicsit az illető élete (későbbi családalapítás, stb.), de ezen is mindenkinek saját magának kell elgondolkodnia...

Azt hiszem végére is értem "rövid" kis összefoglalómnak. Bár még rengeteget tudtam volna írni, próbáltam minél tömörebb lenni. De azért még egyszer lehet, hogy előveszem a témát, szerintem sokak számára fontosak ezek a kérdések az életben...